Anziksz Dubajból

„Élj érdekes időkben” – mondja az ősi kínai átok. Nekünk ez most megadatik, negyedszázados késéssel pedig egyúttal megélhetjük, hogy valóban elkezdődött a 21. század. Donald Trump újbóli hatalomra kerülésével örökre magunk mögött hagytuk azt a világot, amely a második világ­háború után nyugaton több mint nyolc évtizeden át uralkodott, és amelyet nálunk a rendszerváltozás után ismerhettünk meg – erről a Dubajban rendezett múlt heti nemzetközi konferencián mindenki meggyőződhetett.

Miután Roger Köppel barátommal, a neves svájci Die Weltwoche főszerkesztőjével moderáltuk Alice Weidel és Orbán Viktor páros interjúját, a miniszterelnöki csapattal magunk mögött hagytuk az óvilág problémáit és kihívásait, s utunk az Egyesült Arab Emírségekbe, a Tucker Carlson csúcsra vezetett, amelyet a világkormányzati csúcs keretében rendeztek meg. A repülő áthaladt Irakon, ahol még tízezer méter magasból is látszanak az olajkutak lángjai, amelyek fáklyaként világítják be a végeláthatatlan sivatagot. A kutak fénycsóváinál csak egy dolog fényesebb a levegőből letekintve: a vakító fényű Dubaj felhő­karcolóival, kikötőjével, útjaival, hatalmas repülőterével. Ezek mind ugyanabból az olajból – és az azóta hozzátanult leleményességből – izzanak, mint az Erbíl melletti kutak, csak éppen százszor káprázatosabban.

Maga a csúcs voltaképp arról szólt, hogy a politika tudomány, amelynek legjobb ismereteit, gyakorlatait, legnagyobb praxissal rendelkező képviselőit egy helyre csábítsa. Tucker Carlson, akinek a rendezvénye csúcseseménynek számított a konferencián belül, igazi üzletember és tökéletes politikai showman. Amikor találkoztam vele – a Mathias Corvinus Collegiumnak is már kétszer volt több napra vendége –, majdnem mindig sötét klubzakót, csíkos inget és világos nadrágot viselt, s ez most sem volt másként. Az utcán itt is, mint a világon bárhol, az emberek nagy része felismerte, kíváncsian fordultak utána. Érdekes, mennyire fontos volt az amerikai sztárnak, hogy a Közel-Keleten is megmutassa magát, érzi ő is, hogy a világot már nem (csak) Amerikában vagy Európában írják. Láthatóan figyelt minden apró részletre, intellektuális maximalista, aki tudja, mit szeretnének látni az emberek, miként kell megszólítani őket.

A summit az emírségek egyik legbefolyásosabb miniszterének, Mohammad Abdullah Al Gergavinak az előadásával kezdődött. Lenyűgöző volt hallgatni, hogy Dubajban ötven évvel ezelőtt gondot okozott az ivóvíz előteremtése is, ma pedig az emírségek lesz a következő ország, amely állandó űrállomást létesít. Hihetetlen fejlődést tettek meg, s lássuk be, hihetetlen az az érzés is, hogy mintha újra a hatvanas években lennénk – csak most Elon Musk, Kína és az arab világ vív űr­versenyt, Európa pedig jó néhány körrel lemaradva követi az élbolyt.

A házigazda protokollbemutatkozása után indult az igazi műsor: Tucker Carlson első vendége, az esemény kulcsembere, akivel meg akarta szólítani közönségét, nem más volt, mint a magyar miniszterelnök. Büszkeség, hogy Carlson Magyar­országgal és Orbán Viktorral érezte legjobban eladhatónak az eseményt. A beszélgetés közben figyeltem a közönséget, amelynek csupán a negyede volt emírségekbeli, a többiek mind Európából, Amerikából és Ázsia más részeiről érkeztek. Sok hasonló eseményen voltam már, és mindig tapintható volt az értelmiség vagy a szép számmal megjelenő egyetemi hallgatók magabiztossága, szinte előre „beárazták” az elhangzottakat. Ezúttal viszont élesen más benyomást szereztem: feszült figyelmet láttam az arcokon, úgy éreztem, 

A migráció, Donald Trump győzelme vagy éppen a háború és béke kérdésében mindig őt igazolta az idő. A megszokott magabiztos bólogatás vagy fejcsóválás helyett kíváncsi figyelem volt tapasztalható a teremben, mintha most derülne ki mindenkinek, mi vár ránk a következő években New Yorktól Budapesten át Dubajig. Carlson és Orbán disputáján sok minden szóba került az orosz–ukrán háborútól kezdve Amerika és Európa sorsáig, de a legtapinthatóbb akkor volt a figyelem, amikor a felek arról beszélgettek, hogy mi is ez a világ-rendszerváltozás, merre tekeredik világunk a következő évtizedekben. S bár szívesen elidőztem volna még a közönséget szemlélni, s meghallgattam volna Jeffrey Sachset, a Columbia Egyetem professzorát, a repülőgép motorja már be volt izzítva, indultunk haza.

Igazolni tudom a HVG szerzőjének címadását, miszerint Orbán Viktor fáradhatatlan, most Dubajból hazafelé, a repülőn adott interjút. Ráadásul nem csupán interjút adott, hanem valóban fáradhatatlanul elemezte a világot az egész út alatt, szóba kerültek a geopolitikai kérdésektől, az EU problémáin át az adórendszerig mindenféle közpolitikai kérdések, és természetesen a foci sem maradt ki. Látszik a több évtizedes tapasztalat, hogy az összes felmerülő kérdésben rengeteg beszélgetés, gondolat és befektetett energia áll mögötte, minden részlethez erős és eredeti gondolattal tud hozzászólni,  minek mi az előnye és a hátránya, melyik döntés öt, tíz vagy tizenöt éve miért, milyen megfontolásból született. A magyar sajtó által is széles körben bemutatott rövid interjúra is sor került a repülőút alatt, majd tovább folyt a valóban elmélyült intellektuális beszélgetés.

Orbán Viktor az interjút azzal zárta: „ami a magyaroknak fontos, azt ki fogom harcolni minden alkalommal”.  Európa marginalizálódása és egy világrendszerváltás elején erre nagyobb szükségünk van, mint valaha.

Nyitókép: Miniszterelnöki Sajtóiroda